Tényleg létezik Ördög vagy Démon általi megszállás?

Az Ördögök és Démonok szerintem mindeki számára ismerősen hatnak, ha máshonnan nem, akkor a Bibliából. A kezdet kezedtén az Atya megteremtette először az angyalokat, majd az ő segítségükkel hozza létre az anyagi világot, legvégül pedig az embert. Az angyalok seregét az Atya felszólítja, hogy szolgálják az embert, de a csapat fele ezt megtagadja és ellene megy az Atyának. Ők letaszíttatnak a mennyből, és belőlük lesznek a Démonok és Ördögök.

A hierarcia megmaradt épp úgy, mint az angyaloknál. Az Arkangyalok megfelelői a Démonok, az Angyalok megfelelői az Ördögök.

Az átaluk való megszállásnak rengeteg oka van. Többek között az ember minden áron vágyik a hatalomra a dicsőségre, vagy épp mély depresszíóban van. Sok esetben a sötét oldal Jézus képében jelenik meg, vagy angyalnak mondja magát, aki segíteni jött, és engedje magába az adott ember, hogy tudjon segíteni. Bizonyos esetekben már az is elegendő, ha az ember elmegy egy asztaltáncoltatásra, vagy Démonidézésre.

Az ördögűzés témáját már sokan sokféle módon igyekeztek megmutatni. Ebből az egyik legklasszikusabb az Ördögűző c. film. Ez, mondhatni az egyik leghitelesebb bemutatása a szertartásnak akkor, ha legerősebb megszálló erő van a páciens testében. Az esetek zömében a páciens hangja megváltozik, erőszakossá, agresszívvé válik, rettegésben tart mindenkit maga körül. Egy kevésbé "klasszikus" esetet az egyik kereskedelmi adó mutatta be 2004-ben. Ebben a műsorban Villás Béla egyik esetét mutatják be.

A Démonok és az Ördögök nem csak személyeket képesek megszállni, hanem tereket, házakat is. Ilyen esetekben az adott helyen kellemetlen hűvös érzés van folyamatosan, egy kiírthatatlan áporodott kénes bűz, és a jó érzés az ilyen helyen abszolút kiveszik az emberből. A Harry Potter könyvek Dementorait a Démonokról mintázták, mind tulajdonságaikban, mind kinézetükben.

Természetesen ők nem tarták tiszteletben azt az angyali parancsot, hogy csak hívásra jöhetnek az emberekhez. Ők bármikor jöhetnek és felajánlanak lehetőségeket: pénzt, hatalmat, befolyást, minden olyat, amire az emberek vágynak. Paktumot kötnek az emberrel, de az általában nincs kifejtve, hogy ezzel az ember, hogyan, miként fizet. Általában haláluk után az ilyen paktumot kötött emberek az Démonok szolgáivá válnak. Sok olyan elhalt emberi lélekkel találkoztam, aki azért nem tért haza a Fényhazába, mert félt a Démonoktól, mert paktumot kötött velük. Szintén sok olyan esettel találkoztam, amikor a sötét oldal szolgájaként megszállt más embert, hogy fájdalmakat, betegségeket okozzon neki.

Az Ördögűzés minden technikáját, minden trükkjét ismerem. Több Ördög általi megszállást oldottam fel. Ha úgy érzed beléd bújt a "kisördög" keress meg, és megszabadítalak tőle!

Tapasztalatok: "Furcsa dolgok történtek velem. Kegyetlen düh, és agresszió lett sokszor úrrá rajtam és alig vártam, hogy valakit megverhessek. Ez addig fajult, hogy annyira összevertek, hogy most az arcom egy része protézis, mert teljesen összetört a koponyám ezen része. Az orvosok nem tudtak velem mit kezdeni, egyre több és több gyógyszert írtak fel. Végül "élőhalottként" vegetáltam a gyógyszerektől. Az ördögűzés rituáléja után újra volt kedvem élni, eltűnt belőlem az agresszió és a gyógyszerek sem kellettek. Azóta tökéletesen egészséges vagyok és sikeres az életem" S.B.

"Édesapámmal nem volt túl jó a viszonyom. Egyik veszekedésünk alkalmával olyan érzésem volt, mintha valami "átugrott" volna róla rám. Ezek után olyan érzésem lett, mintha egy nagy féreg mászkálna a bőröm alatt. Az életem teljesen kisiklott, figyelmetlenné váltam, nem találtam sehol munkát és egyre mélyebbre süllyedtem. Az ördögűzés után rendbejött minden körülöttem. Elsőre találtam állást, a párkapcsolatom is helyreállt és újra boldognak érzem magam." F.A.