Kik a megszállók, és mit akarnak tőlem?
A megszállók az esetek legnagyobb részében olyan emberek lelkei, akik nek tudtak haláluk után hazatérni a Fényhazába. Mielőtt ide a Földre megszületünk a Fényhazában megtervezzük az életünket, majd kiválasztjuk a testünket, és "ugrunk". Életünk végével ugyanide a Fénybe igyekszünk haza, viszont sokan nem tudják, hogy miként, hogyan mehetnek? Erre vagy a vallása, vagy a világa nem tanítja meg, vagy épp egy-egy ragaszkodó rokon tartja itt őket. Ha egy-egy embernek, aki eltávozott gyertyát gyújtunk, akkor azzal idekötjük ehhez a világhoz, nem engedjük, hogy szabadon hazatérhessen.
Minden ember számára kb. 42 nap áll rendelkezésére, hogy hazatérjen, eddig van nyitva a kapu amin keresztül hazamehet és ennyi időre elegendő éteri nergiája van az anyagi világban való mozgáshoz. Testünk és lelkünk szoros szimbiózisban él. A lélek látja el Isteni energiával a testet, a test látja egy éteri energiával a lelket. Test nélkül ennek az energiának a forrása elapad. Az itt ragadt lelkeknek dönteniük kell. Vagy egy hibernált állapotban maradnak itt a Földön, vagy élő emberektől lopnak energiát. Ezt két módon tehetik. Vagy a szobánkban tanyáznak, és amikor alszunk akkor lopkodnak tőlünk, vagy az auránkra akaszkodva folyamatosan lopják az energiát.
Mindkét esetben az ember úgy ébred, mint akit összevertek az éjszaka. Utóbbi esetben a megszálló képes fiziológiai és pszichés zavarokat is okozni. Nem egy esetben az elhalt betegségei jelennek meg a megszállt emberen, vagy az ő stílusát gondolkodásmódját veszi át.
A megszállt terekben egy jellegzetes dohos, áporodott "öregemberszag" terjeng, amit képtelenség kiírtani. Rengetegszer előfordul ilyenkor a padló recsegése, az elektronikus dolgok ki-bekapcsolódása, illetve könyvek, képek felborulása, vagy leesése. Ebben esetben célszerű a az adott térből a megszállókat a Fényhazába segíteni, majd felszentelni a helyet.
Mindkét hazasegítési módszer precíz ismerője és művelője vagyok. Ha hasonló dolgokat tapasztalsz a házadban, vagy magadon, keress meg és segítek rajtad!
Tapasztalatok:
"Levert, fáradt voltam szinte folyamatosan. Nem ment a munka, a családom nem értette mit történt velem. Haza lettek segítve rólam a lelkek és azóta folyton mosolygok, és látok értelmet az életeben" Z.S.
"B., a kisfiam éjszakánként felsírt, vagy nappal a levegőbe kapkodott, mintha el akarnak kapni valamit. Főzés közben a lábamnál sokszor hideg fuvallatot éreztem, pedig minden ablak csukva volt. Gábor eljött hozzánk, megtisztította és felszentelte a házat. Azóta ezek a dolgok mesgzűntek." K.A.
"A derekam több éve nagyon fájt. Mindenféle orvosi módszerrel megppróbálkoztam, de eredményt nem hozott. Gábor kiderítette, hogy egy megszálló van a derekamon. Hazasegítette, és azóta megszűnt a derékfájásom." O.A.